Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2020

A mai napom két témája

 Rövidke 18 és fél évem alatt sok érdekes témával találkoztam már. Csak ma kettővel. Az egyik a "Miért élünk?" kérdés, a másik pedig az öngyilkosság. Egyik sem új téma az életemben, most mégis meghatározta a napomat. Először rövidebben szeretném kifejteni az első témát, majd szerintem kicsit hosszabban a másodikat. (nem tudom előre, hogy milyen hosszú lesz) Babits Mihály az Esti kérdés című versében latolgatja azt a kérdést, hogy mi értelme van az ember életének. Ebből kellett egy rövidke fogalmazást összehoznom. Egész nap azon gondolkodtam, hogy egyáltalán hogy kezdjek neki. Aztán úgy döntöttem, nekiállok. Akkor is szenvedtem vele, majd "felképelt" az ihlet. Röpke húsz perc alatt hoztam létre egy 450 szavas esszét (200-400 szónak kellett lennie). Ezt aztán neki kellett állnom rövidíteni szóval olyan egy óra alatt végeztem is mindennel. Közben azon gondolkodtam, hogy az én életemnek mi értelme van. Arra jutottam, hogy nem sok. Illetve sok minden jelentéktelenek. El

Bemutatkozás

 A szépnél is szebb napokat! Előtérben annyi, hogy most mindenki azt gondolhatja, aki ismeri a filmet, hogy ez a blog a Seveled című filmről szól majd. Nos. Ki kell ábrándítsam a kedves ilyen célból ideérkező olvasókat. A nevem Regino Korvo. Magyarul annyit tesz, Holló Királynő. (Nyilván nem az igazi nevem... a használt nyelv a névhez eszperantó) Amit rólam tudni kell: - Nem árulok zsákba macskát; nekem az ilyen blogszekesztések nem igazán működnek. - Ha véletlenül valaki a nevemen szeretne szólítani, akkor bemutatkoznék: Nina vagyok. - Egészen fiatalon találkoztam egy bizonyos betegséggel, ami még ma is üldöz. - Egy ismerősöm meg írta az áloméletem, amit ezúton is köszön️ök!☺️ Amit a blogról tudni kell: - Első blogom, majd megoldom valahogy... - Minden témában lesznek bejegyzések, kivéve a politika. - A legfontosabb az, hogy hogy az emberek ne szánalomból olvassák ezt, hanem azért, mert érdekli őket a dolog. Amiért a blog megjelenik: - Köszönet annak a bizonyos ismerősömnek, aki ezen