"Eszembe jutott"

 Nem tudom miért, de a nőnapot én olyannak érzem, mint a Valentin-napot. Lehet, hogy ezt csak én beszélem be magamnak, de szerintem a férfiaknak nem csak akkor kellene elismerni a nőket, mind a munkájukban, mind az életükben, amikor nőnap van. De a sztori ezen része lényegtelen...

Itt állok végzős diákként, mindjárt érettségizek, és november óta online oktatásban vagyok. Illetve... tavaly március óta, mivel az a két hónap, amíg egy kicsit normálisan ment minden, szinte semmit nem ért. Azt gondolná az ember, ennek örülünk. De nem ez történik. Mivel kilencedik osztálytól lettünk "bezárva", nem lehet minket egy kalap alá venni. Szerintem nagyon sok végzős diákkal tudok együtt szólni, hogy ez az egész menjen már a fenébe. Mi, ezek a diákok, akik már ennyi ideje ülünk otthon, várva a csodát, szenvedünk a legjobban. Legalábbis szerintem. nekünk például rengeteg dolog kimaradt az utolsó évünkből. Eleve kevesebbet vagyunk együtt, így kezdünk szétszokni, pedig egy igazán jó osztályközösségünk volt. Aztán ott vannak a különböző ünnepségek. Szalagavató. és ha ezt a szót kimondom, sok végzős lánynak szakad meg a szíve. Más kérdés, hogy én voltam az osztályunkban az egyetlen, aki azt mondta, hogy "de jó, nem lesz szalagavató!", de az ember ezt is meggondolja. Magam miatt örülök neki, mert a fenének van kedve forogni jobbra-balra, de az osztálytársaim miatt igazán sajnálom, hogy ez történt, mert ők tényleg megérdemeltek volna egy szép szalagavató bulit. Ebből szerintem le lehet szűrni, hogy még szalagunk sincs. Sok iskolában már régen elintézték, de a mi drága tanáraink húzzák a végtelenségig. Aztán ami még zűrt okozott, az a tablófotózás volt. Egy barátom, egy másik iskolából mondta, hogy nekik szerinte nem is lesz tablófotózásuk. Az iskolájában már minden végzős osztálynak meg volt szabva a dátum, vagy már elkészültek a fotók. De ők nem tudták összehozni (aztán mégis csak sikerült). Na de... vissza a nőnapra.

Mint mondtam, az osztályunk elszokott egymástól. Ez abban nyilvánul meg, hogy alig tudunk a másikból értelmes szavakat kihúzni. Olyan, mint amikor az ország másik végében lakó rokonokkal évente csak egyszer találkozunk. Igazság szerint, mi heti  kétszer találkozunk, de ez akkor sem elég. Néhány fiú osztálytársamnak volt az a jó szokása az elmúlt hát évben (6+6-os gimnázium), hogy nőnapon meglepte egy doboz csokival a tanárokat és a lányokat, és mindenki kapott egyet. Ha meg a srác baráti körébe tartoztunk, akkor kettőt. Ezt idén nyilván egyikünk sem várta el, mert miért is kellett volna. Én is úgy voltam vele, hogy majd egyik sem mond semmit, még az sem, akira számítunk, de a srác kellemes meglepetést okozott...
7:45-ös kezdéssel irodalom dolgozatot írtunk, József Attila Ars poetica-jából (költői hitvallás). Én is késve értem oda, és az egykori (jó, ez így nem igaz, most is jóban vagyunk) legjobb barátom is. Azzal kezdte, hogy "Adj már egy tollat légyszi! Majd óra után visszakapod" Jó, oké, kapsz tollat. 
Megírtuk a dolgozatot, már mindenki lent volt a földszinten, aki végzett, ő meg én egyszerre indultunk el.
És tulajdonképpen itt jön a csavar.
Majdnem leestem a lépcsőn, erre pedig megszólalt:
- Le ne ess a lépcsőn, te!
- Nem akartam...
- Ja, amúgy most jutott eszembe. Boldog nőnapot! Másnak nem fogom mondani, úgyhogy ne is szólj senkinek, hogy mondtam. És a lényeg, hogy eszembe jutott.
- Oké...

És nem az volt a lényeg, hogy mondta, meg hogy hogyan mondta, hanem az, hogy egyáltalán eszébe jutott. Nyomós oka van, hogy ezt így mondom, hogy "örülök, hogy eszébejutott".
Két éve játszotta el a születésnapom előtt... egész héten: "Jövő héten  kedden van a születésnapod?" "Igen." Erre:
Jövőhét keddre elfelejtette, hogy akkor van. szünetben rezgett a telefonja -> Facebook: Ma van 'nevem' születésnapja, tudasd vele, hogy gondolsz rá!
- Basszus, én azt elfelejtettem! Boldog születésnapot!
- Ejha, milyen jó dolog ez a Facebook... egész múlthéten azt hajtogattad, hogy mikor lesz, mára meg elfelejtetted... gratulálok.
- Jó, de most ezen ne haragudj meg, a lényeg, hogy eszembe jutott.
- Nem neked, hanem a Facebooknak, de igaz. A lényeg, hogy mondtad.

És ha már az előző kis párbeszédben vagy 20x leírtam azt, hogy 'lényeg', leírom megint. Nem az volt a történetem lényege, hogy ki mondott mit, mikor. A történet középpontjában egy régi emlék, és beszélgetés felelevenítése áll, amit két szó, az ESZEMBE JUTOTT hozott vissza.

Regino Korvo