Jaj az egyetem

 Helló mindenkinek!

Sajnos az elmúlt időben egy kicsit eltűntem, de van rá mentségem... (érettségi, felvételi, gólyatábor stb.) A helyzet az, hogy nagyon furcsa világba csöppentem. Soha nem laktam még ilyen messze a saját otthonomtól, a szüleimtől és a legjobb barátaimtól. Amikor ide kerültem, úgy éreztem, hogy nem leszek a helyemen, holott már évek óta arról álmodok, hogy ideköltözzek. Szerencsétlenségemre (vagy pont szerencsémre?), nem vagyok az a tipikus ismerkedős típus, azonban hamar akadtak olyanok, akik nyitottak felém és én is feléjük. Hirtelen lettem mély vízbe dobva, hogy keressem meg a saját utamat.

Na most, én olyan helyzetben vagyok, hogy a szobatársam egy nagyon jófej csaj. Nem gondoltam volna, hogy négy hét alatt összeszokunk, de valamit csak sikerült összehozni. Illetve, kicsit furcsa a helyzet... itt lakunk egy hónapja egy szobában, és esküszöm, hogy még egyszer sem láttam enni. Kezdek elgondolkodni rajta, hogy amúgy egy vámpír, vagy nem tudom mi. Ezen kívül, akárhányszor elmentünk valahova vásárolni, soha nem vett semmit. Ez pedig kövezzen meg mindenki, de kezd nagyon furcsa lenni.

Őszintén tudom magamról, hogy van egy nagyon kiállhatatlan természetem, ami a "megszoksz, vagy megszöksz" kategóriába tartozik. Jó, nyilván, ha jóban vagyok az illetővel, akkor ez eltűnik, de amúgy... és én ettől féltem. Féltem, hogy nem fog elviselni, és akármi megtörténhet. De eddig nagyon jól elvagyunk. Aki ismer, az tudja, hogy nem seretem elkiabálni a dolgokat ezért gondolkododk mindig "egyelőre"-ben.

Ami viszont nagyon fáj, az a Dupla A hiánya. Az elmúlt két hétvégén elmentünk együtt kocsikázni, de az, hogy hetente / kéthetente találkozunk, az egyáltalán nem helyettesíti a nyarat, amikor majdnem minden nap találkoztunk. Nagyon furcsa nélkülük. Hat éve tulajdonképpen velük éltem és nagyon furcsa, hogy mindegyikőjük közel 100 kilométerre van tőlem, és nem 15-re. Így nem tudok "odarohanni" hozzájuk, ha valami bánt, vagy csak jól esne egy ölelés. Hosszú tervezések árán tudunk csak találkozni, mert én nem akarok senkit elrángatni otthonról, amikor a családja sem látja egész héten. 

Szerencsémre azonban a Kedvenc Írónőmmel (K. Lia... szegény, szerintem csuklik) szorosan tartom a kapcsolatot, hiszen nagyon közel kerültünk egymáshoz. Lassan halad a regényeivel, hiszen neki is meg kell szoknia az új környezetet, de amikor a délután folyamán beszéltem vele, megígérte, hogy lassan kész lesz velük, és keres egy kiadót.

Neki még nem mondtam, de egyébként arra gondoltam, hogy csinálok vele egy "interjút"... én kérdezek, ő válaszol. Majd csak összehozunk belőle valamit a napokban!

Regino Korvo

U.i.: Nem sokára jön egy bejegyzés, ami egy kicsit régebbi témához kapcsolódik, de az elég hosszú, így sok időbe telik a megírása. Köszönöm a türelmet! 💓