Se veled...

 Dobpergés! És eljött itt van, végre van időnk, és megejthetjük azt az interjút, amit már olyan rég óta meg akarok ejteni. Végre K. Lia is ráér és én is...  Közös megegyezés alapján egy kávézóba ültünk be beszélgetni. Először nem volt tervben, hogy "interjúztatok", aztán erre terelődött a téma. Tulajdonképpen ő hozta fel, hogy lesz-e belőle valami. Hát, most lesz. Mikor kezdtél el az írással foglalkozni? Tizedik osztályban írtam az első regényemet. Az mondjuk nem is regény... illetve nem tudom. Negyven valahány oldal és fejezetekre van bontva, szóval szerintem az. November elején kezdtem el írni és február tizenkettedikén végeztem vele. Csak onnan tudom biztosra, mert hatalmas élmény volt, pláne, hogy kinyomtattam és odaadtam két nappal később csütörtökön egy osztálytársamnak, aki amúgy nem szeret olvasni. Pénteken meg úgy köszöntött reggel, hogy "Szia, Lia... vagy mondjam azt, hogy Ráhel? Én meg Balázs?" Úgy néztem rá, mint aki szellemet látott, és alig jött ki han

 Az a bizonyos Benvolio. Abból a bizonyos Rómeó és Júliából. Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de ha valakivel együtt kell éreznem, akkor az ő. Senki nem érti, hogy ezt miért mondom, hiszen annyi szerepe nincs is, mert csak egy barát, aki elmondja Rómeónak, hogy Júlia meghalt. És én pont ezért tudok vele együtt érezni. Egy elhanyagolt ember megérti a másikat. Meg ha már ott tartunk, gondoljunk bele: Ki járt a legrosszabbul? Persze, az emberek nagy része azt mondaná, hogy azok, akik meghaltak, tehát Mercutio, Tybalt, Rómeó és Júlia. Lehet velem ellenkezni, de szerintem ők megbékéltek. Meghaltak, és békére leltek. De mi van Benvolioval? Egyedül maradt. Rómeó és Mercutio meghaltak, valamint az eredeti történet szerint Montague-né is belehalt a fájdalomba, mikor Rómeót Mantovába száműzték. Akárhány Benvoliot is nézünk, mindegyiken látszik a fájdalom. Ez természetesen a színészi játék, de több interjút hallgattam, melyben a karaktert játszó színészek elmondják, hogy Benvolioval nagyon nehéz

 Ez egy kicsit nagyon hosszú kihagyás volt, elnézést... nem állt szándékomban ezt a nyolc hónapot de az egyetem miatt semmire nem jutott időm. Az elövetkezendő pár hétben érkezem egy hosszabb olvasnivalóval arról, hogy én mit gondolok Benvolioról, valamint egy "interjú" is fog készülni K. Liával arról, hogy mi vezette rá arra, hogy írni kezdjen, valamint talán ki tudok szedni belőle valamit az új regényével kapcsolatban. Most bár rövidebben, de mint mindig: Regino Korvo

 Helló mindenkinek! Sajnos az elmúlt időben egy kicsit eltűntem, de van rá mentségem... (érettségi, felvételi, gólyatábor stb.) A helyzet az, hogy nagyon furcsa világba csöppentem. Soha nem laktam még ilyen messze a saját otthonomtól, a szüleimtől és a legjobb barátaimtól. Amikor ide kerültem, úgy éreztem, hogy nem leszek a helyemen, holott már évek óta arról álmodok, hogy ideköltözzek. Szerencsétlenségemre (vagy pont szerencsémre?), nem vagyok az a tipikus ismerkedős típus, azonban hamar akadtak olyanok, akik nyitottak felém és én is feléjük. Hirtelen lettem mély vízbe dobva, hogy keressem meg a saját utamat. Na most, én olyan helyzetben vagyok, hogy a szobatársam egy nagyon jófej csaj. Nem gondoltam volna, hogy négy hét alatt összeszokunk, de valamit csak sikerült összehozni. Illetve, kicsit furcsa a helyzet... itt lakunk egy hónapja egy szobában, és esküszöm, hogy még egyszer sem láttam enni. Kezdek elgondolkodni rajta, hogy amúgy egy vámpír, vagy nem tudom mi. Ezen kívül, akárhánys

 Aki véletlenül ismer, tudja, hogy milyen borzasztó tudok lenni. Ha rákattanok valamire, akkor nincs megállás. Most ez ismét az "ismeretlen zenészek/színészek imádata". Legutóbb, amikor külföldi zenét hallgattam, mindenki szidott. Miért? Mert a normális emberek angol zenére gondolnak, ha azt mondom, hogy "külföldi zene", de én nem. Én világ életemben utáltam az angol zenéket. Nem is igazán hallgattam őket. De itt volt a másik oldal is, hogy a magyar zenéket is utálom. Na akkor mi van? Az, hogy a mai magyar zenéket ki nem állhatom. Ha valaki azt hallgat, inkább menekülök. A régebbi zenékkel semmi bajom nincs, ezért én mindig azokat hallgatok. A másik nagy szerelmem a zene terén a musical-zenék. Ha ráérős időm van, akkor azt hallgatok. Számomra a legnagyobb musical a Rómeó és Júlia. 3 éves voltam, amikor még a csapból is ez folyt, és sok emberrel ellentétben én nem megutáltam, hanem megszerettem. Az iskola és az emberek hiánya után a második legnagyobb bajom a korona

 Nem tudom miért, de a nőnapot én olyannak érzem, mint a Valentin-napot. Lehet, hogy ezt csak én beszélem be magamnak, de szerintem a férfiaknak nem csak akkor kellene elismerni a nőket, mind a munkájukban, mind az életükben, amikor nőnap van. De a sztori ezen része lényegtelen... Itt állok végzős diákként, mindjárt érettségizek, és november óta online oktatásban vagyok. Illetve... tavaly március óta, mivel az a két hónap, amíg egy kicsit normálisan ment minden, szinte semmit nem ért. Azt gondolná az ember, ennek örülünk. De nem ez történik. Mivel kilencedik osztálytól lettünk "bezárva", nem lehet minket egy kalap alá venni. Szerintem nagyon sok végzős diákkal tudok együtt szólni, hogy ez az egész menjen már a fenébe. Mi, ezek a diákok, akik már ennyi ideje ülünk otthon, várva a csodát, szenvedünk a legjobban. Legalábbis szerintem. nekünk például rengeteg dolog kimaradt az utolsó évünkből. Eleve kevesebbet vagyunk együtt, így kezdünk szétszokni, pedig egy igazán jó osztályköz